Kisboldogasszonyi szentbeszéd ...»

Egy katolikus papköltő, Mécs László gyönyörű versében olvassuk ezt a sort:

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Milyen szörnyű volt a Mennyei Atya, szerető Szívének az első bűn! A rombolás, amit az végzett.

A Paradicsomkertnek vége; pusztaságos, zord, kietlen lett a föld. Emberlelkek gazosodtak, jégbe

fagyva merevedtek, vagy legfeljebb termették a mérges virágfajtákat. Férges volt minden, és fanyar és fanyar; a szeretet melege, sugara rideg, kényszeredett, minden, csak nem az igazi Napé. - Megesett a Szíve, isteni, atyai Szíve rajtunk:

Vadócba Rózsát oltott, hogy szebb legyen a föld!

Vadócba, ebbe a szegény, bűnös földbe, azaz a kárhozat útján ténfergő-támolygó emberiségbe: Rózsát, a Rosa Mystica-t, a titokzatos Rózsát: Máriát!

Azóta megszépült a föld, és megtermékenyült. Mert a gyönyörűséges szép Rózsa meghozta csodálatos gyümölcsét: a kis Jézust.

Az Ember azóta gyönyörködik Szűz Máriában és annak Fiában, Jézusban. Mert mindaz, aki Máriát, megtalálja, megtalálja az Életet, Jézust, és üdvöt merít az Úrban.

Az Úr tehát beoltotta a Titokzatos Rózsát a vadócföldbe. Csakhogy ezzel nem fejeződött be minden. Ő megtette a magáét, tegye meg az ember is! Jézus megváltotta az emberiséget, de az egyeseknek személy szerint kell gondoskodniuk arról, hogy a megváltás gyümölcsöző legyen a lelkükre. Éppen így mindenkinek külön kell törődnie azzal, hogy lelkének vadócába beoltsa a Rózsát, az Édes Szűzanyát, - különben elkopik, terméketlen, zord lesz a lelke, s alig hoz gyümölcsöt. Máriát kell megtalálnia, s megtalálta az Életet, Jézust. Ó, micsoda édes valóság! Édesanya szülte-hozta, Édesanya ringatta, nevelte, Édesanya öle tartotta még akkor is, mikor értünk való határtalan szerelmében kereszthalált halt. Azóta nem keserű a szenvedés, nem átok a kereszt, és nem elviselhetetlen a megaláztatás!

Miért? - Van Anyánk, akimindezt megédesíti, aki mindennek értelmet ad, aki letörli a halálverítéket embergyermekei homlokáról, s békét csókol a zaklatott szívre.

Titokzatos Rózsa!

Oltsuk, oltsuk, szüntelenül, vadócainkba!

Ma talán ezer kín gyötör bennünket: aggódunk lelkünkért. Mennyi próbálkozás, kísérletezés,mennyi szentmise, ima: - semmire sem mentünk!

Oltsad, oltsad a Rózsát, Máriát, az Édes Szűzanyát, bele a lelkedbe! - Nélküle vad és zordés bizonytalan minden.

Akarsz bizalmat, akarsz kedvet, - erőt, fellendülést, kizsendülő életet, virágot virágra?!Oltsad, oltsad a Rózsát lelked vadócába!

Holnap meg talán jő a szörnyű kísértés. Szemed nem állja meg a helyét, szíved nem állja ki a próbát. Az a bizonyos vágy fel-felnyöszörög vészesen, mint az őserdők csapdába került párduca, s rémülten veszed észre: még mindig gyenge vagy!

Oltsad, oltsad a Rózsát! Most az ideje! Meglásd, fehér rózsák, sőt liliomok nyílnak körülötted.

Máskor meg becsületedben gázolnak, felelőtlenül, kíméletlenül, hol suttogva, hol nyíltan, de tépnek, szaggatnak, talán még a foszlánya sem marad meg jóhírednek.

Oltsad, oltsad a Rózsát, hogy szebb legyen a föld, s el ne átkozd ezt a siralomvölgyet, mert érdemes élni; belőle hajtott ki a Rosa Mystica!...

És ha annyira megülnek a gondok, a kenyérgond és a munka, meg a jövő és a jelen ezer apró meg szörnyű baja, - ne törődj velük! Te csak oltsad, oltsad a Rózsát!

Kell, kell, kell, hogy szebb legyen a föld!

S mikor már imádkozni se tudsz, a kétségbeesés úgy fenyeget, mint a rohanó ár az elöntéssel, elsöpréssel, teljes megsemmisüléssel, akkor oltsad, oltsad igazán a Rózsát!

És hidd el, nem önt el az ár, nem pusztulsz, nem halsz bele kétségbeejtő helyzetedbe, hanem élni fogsz és örülni, mert a Titokzatos Rózsa virul körülötted; illata mennyei, színe soha nem látott, nem élvezett színek színe, megejtő egyvelege; szárán nincsen tüske, gyökere a földben, a te emberszívedben, kelyhe, sziromerdeje a magasságos égboltozat kékségében: Istennek szent ölében!

Nos mi a csodás rózsaoltás módja?

Sokan nem tudják a módját: hogyan szépíti meg a Mária-tisztelet a mi csúnya és jajjal teli földi életünket.

Hogyan?!

- Legyen az az igazi, a tökéletes Mária-tisztelet, vagy még helyesebben: Mária-szeretet!Hogyan leszek én igazi máriás lélek, ha még nem vagyok az? Vagyis: hogyan kezdjem?Mert miről van szó?

Vadócba rózsát oltani, hogy szebb legyen a föld!

Ismerjük emberi természetünket: igazi vadóc! Abba rózsát oltani?! Hozzá még a legszebbet, a leggyönyörűségesebbet, a titokzatos, a misztikus Rózsát, a Szűzanyát, aki egészen szép?!... S úgy beoltani ebbe a mi vadóc emberi természetünkbe, hogy az valóságos rózsaerdő legyen!

Eszünkbe jut Petőfi Sándor verse: "Kedvemnek ha magja volna, Elvetném a hó felett. Ha kikelne, rózsaerdő koszorúzná a telet."

Éppen ez az! Hogy: hó és hó, meg tél és fagy, - és oda most hintsünk, szemezzünk - rózsát? - Mi - és rózsa erdő?!

Pedig lehet! Petőfi csak ábrándképet fest, - semmi az! A mi ábrándunk nemcsak lehetséges, - valósággá lesz. Csak - a módját kell tudni.

Ha tudom a módját a rózsaoltásnak, akkor már azt is tudom, hogyan leszek igazi máriás lélek, azaz, hogyan kell kezdenem sikerrel, mégpedig meglepő sikerrel a Szűzanya-szeretetet.

Hogy fölujjong a lelkünk! «Meglepő» siker! Tehát nem kell sokáig kínlódnom, kísérleteznem, vergődnöm, próbálgatnom?! - Nem, nem kell! - Egyszerű az egész:

Köszöntsük Máriát!

Két szó! De a világon a legszebb, a legbájosabb, a legédesebb - egy kívételével, mert az még ennél is szebb: Jézus! De ezt is csak úgy tudjuk méltóképpen mondani, ha azt a másikat begyakoroltuk, s azután is sokszor mondjuk. - Nos? Melyik az?

Üdvözlégy Mária!

Meglátod, hamarosan muzsikál, dalol, fuvolázik, édesen hullámzik a lelked és egyszerre csak azt veszed észre: megtisztult a bensőd; durva, nyers természeted megfinomodott; haragod, bosszúságod, mérged lecsillapodott; türelmetlenséged, idegességed eltűnt, érzékiséged elenyészett; kemény jellemed meglágyult, makacsságod fölengedett; és - a test templom lett; tiszta körülötted minden; tavasz van; hajnali frissesség.

Gyakorold most ezt néhány héten keresztül - derűre-borúra, minél sűrűbben és állhatatosán, meglásd: «rózsaerdő koszorúzza a telet». Tele lesz a lelked harmatos rózsával, tele az éjjeled, a nappalod, tele a te szürke emberi életed; csak mondd, szépen, dallamosán, áhítattal:

Üdvözlégy Mária!

Kitől tanultuk, honnan vettük? - Magától Istentől, Ő tanított rá. Legerősebb angyalával köszöntötte így Máriát.

Elsősorban is szoktassuk magunkat hozzá, hogy mondjuk, valahányszor harangkondulást hallunk, vagy általában harangozást. A reggeli, déli, esti Úrangyala egyébként is Szűzanyánké. Amikor csak megüti fülünket a harangszó, mondjuk azonnal: Üdvözlégy Mária!

Üdvözlégy Mária!

Vegyük programunkba: májusban, októberben, szombati napokon, Mária-ünnepeken, ha káromlást hallunk, örömben, búban, fájdalomban - bennünk, körülöttünk, az egész természetben, minden ezt a két szót: Üdvözlégy Mária! - lehelje, Őt, Őt, az Édes Szűzanyát köszöntse! Ámen.

Marcell atya nyomán