Keresztség

 
Kereszteljétek meg őket Az apostolok és az első hívek tanúságtételére egyre többen csatlakoztak a hithez. Akik hittek, azokat az apostolok Jézus parancsa szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelték.
 
A keresztség hatása A kereszteléssel felvételt nyerünk Jézus tanítványainak közösségébe. Ezért is nevezzük magunkat Jézus Krisztusról keresztényeknek. (Christianus = Krisztushoz tartozó.) Amint az örökbefogadott gyermeket új szülője a saját nevére íratja, úgy fogadja Isten sajátjának a megkereszteltet. Jézus egyszer arról a keresztségről beszélt, amellyel neki és tanítványainak is meg kell „keresztelkedniök”. Szenvedését, halált nevezte keresztségnek. A mi életünkben a rossz halálát és a jó feltámadását jelenti a keresztség. Azt, hogy megszabadulunk a bűntől az elnyert kegyelem által. Jézus ugyanezt az eseményt újjászületésnek is nevezi, amely a víz által a Szentlélek erejéből történik. Az újjászületés új életet jelent. Erről mondta Jézus: „Aki nem születik vízből és Lélekből, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3,5).

A keresztelés Már az első keresztények idején az volt a gyakorlat, hogy a keresztségre jelentkezőket megfelelőképp előkészítették. Ezért az egyes közösségek mellett hittanuló csoportok alakultak. Tagjai rendszeres oktatást kaptak Jézusról, a hitről és a keresztény életről. A tanulás ideje egyben próbaidő is volt. A jelentkezőknek életükkel kellett megmutatni, hogy komolya a szándékuk, őszintén megbánták bűneiket. Az előkészületi idő végén a hittanulóknak vizsgázniuk kellett. A közösség állapította meg, hogy kellőképp felkészült-e a jelölt. Ha megfelelőnek találták, akkor a keresztelés előtt hitvallást tett. Az üldözések idején a keresztények titokban tartották összejöveteleiket. Ekkoriban csak olyanok jelentkezését fogadták el, akiknek a hívek közül jótállója, kezese volt. A kezes biztosította a közösséget, hogy a jelentkező nem befurakodó áruló, a szándéka komoly. A kezesség szokásából idővel a keresztszülők intézménye alakult ki. Az apostolok idejében általában felnőtteket kereszteltek. Ha azonban  egész családok tértek meg, a szülőkkel együtt a kiskorú gyermekeket is megkeresztelték. Így szokássá lett az, hogy a keresztények gyermekeit születésük után hamarosan megkeresztelik. Ma a szülők, illetve helyetteseik, a keresztszülők tesznek hitvallást és ígéretet, hogy a gyermeket hívő kereszténnyé nevelik. Korunkban a gyermekkeresztelés azonban csak akkor indokolt, ha a szülő saját maga is éli és gyakorolja hitét. Ez ugyanis a legjobb biztosíték arra, hogy a gyermekből hívő keresztény lesz. A keresztség szentség, amely Isten gyermekévé, az Egyház tagjává teszi azt, aki hisz és megkeresztelkedik. A kegyelem ereje azonban nem érvényesül közreműködésünk nélkül. Ezért csak akkor van értelme a gyermekkeresztelésnek, ha remélhető, hogy szülei biztosítják vallásos nevelését. Ha ez nem biztosítható, el kell halasztani a keresztelést addig, amíg a keresztelendő elég érett lesz arra, hogy saját maga foglaljon állást. A keresztelést  ma is az apostolok utódai, a papok végzik. Rendkívüli esetben, ha pl. a kisgyermek életveszélyben van, bárki keresztelhet. A szertartás lényege az, hogy vizet öntenek a keresztelendő fejére, és közben mondják: N. (név) megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Gyermekkereszteléskor a pap így szól a szülőkhöz: Kedves szülők! Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességetek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait, úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok-e ezt a kötelességet?
Szülők válasza: Vállaljuk.

A keresztszülőkhöz így szól: Megígéritek-e, hogy támogatjátok a gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A keresztszülők válasza: Megígérjük.


Az Egyház keresztelési imádáságából:

  • Álld meg, Urunk, akit a kereszttel megjelöltünk, hogy élete egész folyamán nyíltan megvallja Krisztust, az Isten Fiát!
  • Add, Urunk, hogy szülei és keresztszülei szavát és példáját követve az Egyház élő tagjaként fejlődjék!

Keresztség – görögül baptizmosz - jelentése beavatás, bemerítés. A mélybe merítés a halál országába való leszállást és onnan való visszatérést jelentette a régieknél. Krisztusba avatódunk, vele együtt a halálból új életre támadunk.


Keresztnév A névválasztásnak ősidők óta jelentősége van. Rendszerint valamilyen tulajdonságot jelzett a felvett név. Pl.: András (férfias), Anna (kegyelem), Ágnes (bárány), Gábor (Isten embere), István (koszorú), Klára (fényes, tiszta), Margit (gyöngy), Péter (kőszikla).
A keresztségben kapott név emlékeztet minket ugyanennek a névnek egykori viselőjére, aki Krisztus követésében kitűnt.
  (forrás: internet)