Szentmise - Isten és ember találkozása

            Vendégségben Jézusnál

"Az én emlékezetemre"

1. Isten és ember találkozása az áldozatban

    Az életben sokféle találkozás adódik.
- Elsietünk egymás mellett elmotyogott köszönésfélével.
- Meglátom ismerősömet a tévé képernyőjén, hallom a hangját, de nem szólhatok hozzá.
- Megörülünk egymásnak és beszélgetve együtt megyünk tovább az utcán.
- Barátom meghív esküvőjére és az esküvői vacsorára. Boldogan vagyunk együtt a nagy esemény napján a fehér asztal mellett.
    Talán ez az utóbbi hasonlít legjobban arra a találkozásra, melyben a vallásos emberek Istennel akarnak kapcsolatba lépni. Ilyen az áldozatbemutatás és a vele kapcsolatos áldozati lakoma.
    Az Ószövetségi Szentírásból tudjuk, hogy Isten valóban kapcsolatba lépett az emberekkel. Nemcsak meghallgatta imádságos szavukat, hanem szült is hozzájuk, sőt szövetséget is kötött velük.
    Ezeknek a szövetségkötéseknek megerősítői voltak azok az áldozatok és áldozati lakomák, melyeket Isten rendelt el, és szívesen fogadott.
    Így szentesítette az áldozati állatok vére azt a szövetséget, melyet Isten a Sínai-hegynél kötött népével.
    Attól kezdve a rendszeres áldozatbemutatás és áldozati lakoma jele lett az Istennel való szövetségnek.

2. Találkozásunk Jézus által az Atyával

    Jézus keresztáldozata által új szövetség jött létre Isten és az emberek között. Erre figyelmeztetett, amikor azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem jut az Atyához, csak énáltalam."  (Jn 14,6.)
    Amikor Jézus szenvedése előestéjén utoljára asztalhoz ült tanítványaival, és ünnepélyesen felajánlotta magát a mennyei Atyának, azt mondotta, hogy értünk mindnyájunkért áldozza fel életét a kereszten. Áldozatának lényege a teljes szeretet, hogy „igen"-t mondott az Atya akaratára. Általa tudunk mi is igent mondani az Atyának. Az Ő áldozata tehát mindnyájunké akik közösséget vállalunk vele. Azért változtatta át a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé, és azért mondta: „Vegyétek és egyétek... vegyétek és igyatok belőle mindnyájan..." , mert így lehetünk eggyé vele áldozatában. Mi csak Jézussal egyesülve találkozhatunk az Atyával.

3. Mindnyájunk egyetlen áldozata

    Amikor Jézus az utolsó vacsorán ünnepélyesen felajánlotta magát áldozatul a mennyei Atyának, meghagyta, hogy emlékezetére mi is ugyanazt tegyük, amit Ő tett.
    Tanítványai ennek megfelelően cselekedtek összejöveteleik alkalmával. Az apostolok Újra és újra elmondták, mit tett Jézus az utolsó vacsorán. Szavait ismételve változtatták át a kenyeret és a bort az Ő testévé és vérévé. Majd megtörték a kenyeret és mindnyájan ettek belőle. Ez volt a kenyértörés, amit ma szentmisének nevezünk. Ezen újra és újra jelenvalóvá lesz Jézus áldozata, az egyetlen örök áldozat. Az étkezés összekapcsolja azokat, akik nem csak „egymás mellett", hanem „együtt" esznek. A szentmisén való részvétel is szeretetközösségbe kapcsolja Jézus tanítványait.

4. Az egyetlen áldozat különböző formái

    Az apostolok tanítványai igyekeztek mindent úgy tenni, ahogy az apostoloktól tanulták. Aprólékos előírások még nem voltak. Csak fokozatosan alakultak ki azok a hagyományos szokások , szertartások, az úgynevezett rítusok, melyek szerint a kenyértörést végezték. Ezek a rítusok kezdettől fogva nem voltak teljesen egyformák. Így a szentmisében különböző formák alakultak ki, melyek ma is élnek és továbbfejlődnek.
    A rítuskülönbség nem bontja meg az Egyház egységét, inkább annak egyetemességét jelzi. Krisztus közösségében minden nép - megőrizve sajátságait, szokásait-otthon érezheti magát.

A magyarországi rítusokról
    Hazánkban is különböző rítusú katolikus hívek élnek. Többségük (kb. 5 millió) római katolikus, azaz a római latin szertartású hagyományt követi. Sokan vannak görög katolikusok is (kb. 300 ezer), akik szertartásaikban a görög hagyományokat őrzik. Java részük az ország keleti felében lakik, püspökük székvárosa Nyíregyháza. Élnek hazánkban örményszertartású katolikusok is. A különböző szertartású katolikusok valamennyien ugyanazt a hitet vallják, ugyanannak a hívő közösségnek tagjai.
    Élnek hazánkban ún. ortodoxok is. Ők különféle keleti rítusokhoz tartoznak (orosz, görög szerb, román).  Hasonló rítusú katolikus testvéreiktől főképpen az különbözteti meg őket, hogy egyházuk fejének nem a római pápát, hanem a saját rítusú pátriárkájukat tekintik.
    Bármilyen szertartású pap kereszteli is meg a gyermekeket, ők mindig apjuk szertartását követik. A jog szerint akkor sem változik meg szertartásuk, ha egész életükben más szertartást követnek.
    A görög katolikusok a bérmálás szentségét a keresztséggel egyszerre veszik fel a keresztelő paptól. Ha latin szertartású pap kereszteli meg görög katolikus apa gyermekét, alkalmas időben görög rítusú pap részesíti a bérmálás szentségében.
    A különböző rítusú katolikusok egymás istentiszteletein részt vehetnek, s ott szentségekhez is járulhatnak. (Az ortodoxokkal ilyen istentiszteleti közösséget csak szükség esetén vállalhatnak.) Kívánatos azonban, hogy lehetőség szerint mindenki a saját szertartását kövesse.
    Latin és görög szertartású jegyeseknek a vőlegény rítusa szerint kell megesküdniük. További különbséget találunk a különböző rítusok közt a jogrendben, a böjti fegyelemben, az egyes ünnepekben, a hitigazságok megközelítésében és megfogalmazásuk módjában. Köztudott eltérés az is, hogy a keleti rítusok szabályai szerint nős és nőtlen férfiakat egyaránt pappá lehet szentelni.
    Az Egyház szándéka, hogy mindenki őrizze saját hagyományát, hogy a különböző rítusok továbbra is fennmaradjanak. Ezért a rítusváltoztatás csak külön engedéllyel lehetséges megfelelő indok alapján.

  A szentmise: a feltámadt Jézus megjelenése köztünk.
    A mi világunkban a fizikai törvények érvényesülnek. Az emberek tehát úgy beszélnek Jézusról, mint aki tőlünk messzi tájon és nagyon régen élt. Hitünk azonban új látásra is tanít minket. Jézus feltámadásával átlépett egy olyan világba, ahol nem választ el távolság és nem múlik el a szeretet. Ott, az Isten világában úgy beszélnek, hogy minden a jelenben „itt és most" történik... Jézus mivel nem vonta vissza áldozatos szeretetét, ezért most is az Atya előtt „szüntelenül közbenjár értünk". Értünk hozott áldozata így most is az Újszövetség egyetlen, örök áldozata. Amikor a feltámadt Jézus megjelenik a mi világunkban, jöttével keresztáldozata is megjelenik - és ez a mi szentmisénk.

  Mikor bízta ránk Jézus szeretetének legnagyobb jelét?
    Jézus az utolsó vacsorán átváltoztatta a kenyeret és bort értünk áldozattá váló testévé és vérévé majd tanítványainak adta, hogy magukhoz vegyék. Ekkor hagyta meg övéinek, hogy ezt tegyék az Ő emlékezetére.

  Ortodox
    Görög eredetű szó; jelentése: helyes véleményű, igaz hitű. A keleti szertartású keresztények már az első évezredben ortodoxoknak nevezték magukat, jelezve, hogy kitartanak a Jézus Krisztus által hirdetett igaz tanítás mellett. - Mai szóhasználatunkban ortodoxoknak nevezzük a római egyháztól külön élő keleti szertartású keresztény testvéreinket.

Összefoglalás
Az áldozat és az áldozati lakoma az Istennel való szövetség jele megpecsételője. Az újszövetség áldozata Jézus értünk adott élete. A szentmisében Ő jelenik meg közöttünk, az átváltoztatott kenyérben és borban.

................................................................................................................................................................................

Vendégségben Jézusnál

1. Részt veszünk a szentmisén

    Akit szeretünk, annak örömében, bánatában osztozni akarunk. Jézus földi életének legfontosabb eseménye kereszthalála és feltámadása, amelyet a szentmise jelenít meg számunkra. A szentmisén való részvétel az Ő meghívásának elfogadása. Egyben kifejezzük, hogy szeretjük őt és tanítványainak közösségébe tartozunk.
    Mit jelent a szentmisén való részvétel?
    Sokkal többet, mint a templomban jelen lenni. A részvétel nem közömbös végignézése és meghallgatása az ünnepségnek. Sokkal több! Találkozás Jézussal, általa az Atyával és testvéreinkkel. Olyan találkozás, mely megerősít hitünkben és szeretetünkben. Ezért szívvel-lélekkel bekapcsolódunk a szentmisébe, a közös imádságba és az énekbe. Teljes odaadással figyelünk Jézus tanítására. Vele együtt felajánljuk magunkat a mennyei Atyának. Ővele egyesülünk a szentáldozásban. Így lassan bennünk is kialakul az a lelkület, mely benne megvolt, amikor önmagát adta oda áldozatul.
    Közösségi részvételünk külső jele, ha megfelelő időben felállunk vagy letérdelünk, ha oltárszolgálatot vállalunk, felolvasásra vagy előimádkozásra jelentkezünk, esetleg énekkarban szereplünk. A szentmisén résztvevők nem lehetnek idegenek egymás számára. Részvételünk csak akkor igazán közösségi, ha ismerjük egymást a templomon kívül is.
    Az első keresztények számára természetes volt, hogy az Úr napját, Jézus feltámadásának napját a vasárnapot, a „kenyértörésben" való részvétellel ünnepeljék meg. Később egyre többen voltak, akik már beleszülettek a kereszténységbe anélkül, hogy ezért áldozatot vállaltak volna. Ennek következtében a szentmisén való részvétel erőforrás helyett számunkra csak ünnepi összejövetel lett. Így vált szokássá, hogy jelen voltak a szentmisén, de nem áldoztak. Ennek viszont nem sok értelme volt, mert összejönni máshol is lehetett, imádkozni otthon is lehetett. Sokan el is maradtak. Végül az Egyház parancsba foglalta, hogy vasárnap „kötelező" a misén legalább jelen lenni. A minden misén való áldozást nem lehetett parancsba foglalni, mert a magukat keresztényeknek nevező, de Krisztus szeretetétől elszakadt embereknek ehhez megtérésre lett volna szükségük. Ekkor kezdték hangsúlyozni, hogy méltatlanul (bűnben élve) nem szabad áldozni. Végül parancsba foglalták, hogy minden keresztény számára „kötelező" legalább egyszer egy évben (húsvét táján) áldozni, s ennek feltételeként rendelték el a kötelező „húsvéti gyónást" is Ezzel lassan kialakult a köztudatban, hogy van a vasárnapi kötelező mise, amelyhez nem tartozik hozzá az áldozás, és van a másik „kötelesség", az évenkénti gyónás-áldozás, mint összetartozó dolgok. Mi már tudjuk, hogy ez a szemlélet, mennyire helytelen, és aki ennyivel megelégszik, aligha nevezheti magát öntudatos, nagykorú kereszténynek. Aki ugyanis valóban szereti Jézust, aki megsejti, hogy Ő miért adta nekünk önmagát, az részvételével, szentáldozásával örömest válaszol hívására.

2. A szentmise liturgiája

    A szentmise ősidők óta két önálló, lényegében mégis szorosan egybetartozó részből áll. Az első részben Isten szavát, a másikban Krisztus áldozatát ünnepeljük. A két rész elnevezése: az Ige liturgiája és az Áldozat liturgiája.
    A szentmise bevezető része olyan, mint egy nyitány a közös istentisztelet előtt. Megfelelő hangulatot kelt a szívvel-lélekkel való ünnepléshez. Már az otthoni készülődésben is gondolhatunk erre: Jézushoz megyünk baráti találkozásra sietünk.
    Az Úr szent titkainak ünneplésében méltó módon csak tiszta lélekkel vehetünk részt. Áldozni is csak így mehetünk. Ezért tartunk a bevezető ének után lelkiismeretvizsgálatot és bűnbánatot.
    Az Ige liturgiájában a tanító Jézus jelenik meg köztünk, Róla szólnak az Írások, és Ő szól az Írásokban. Ő adta a parancsot és a példát, hogy az Írásokat magyarázzák. Ez a magyarázat a keresztény tanítás, a szentbeszéd. A tanítás után hitvallást teszünk, elmondjuk a „Hiszekegyet".
    Jézus velünk imádkozik, amikor Istent dicsőítő éneket énekelünk és különféle fontos szándékokra közös könyörgéseket végzünk.
    Az áldozat liturgiája az áldozati adományok előkészítésével kezdődik. A hívek vagy a ministránsok az utolsó vacsorát jelképező oltárhoz viszik a kenyeret és a bort, emberi munkánk gyümölcsét. Ezeket mint Jézus testét és vérét kapjuk vissza a szentáldozásban. (A keleti liturgiában az áldozati adományok előkészítését már az Ige liturgiája előtt elvégzik, s a felajánlott adományokat a Hiszekegy előtt viszik ünnepélyes menetben az oltárhoz. Az előkészület Jézus rejtett életét jelképezi a keleti liturgiában.)
    Az áldozati adományok előkészítése után következik az ünnepélyes dicsérő ének, melyet a háromszoros „Szent vagy" eléneklésével zárunk. Az ünnepélyes dicsérő ének egyúttal a kánonnak, a szentmise eucharisztikus főimádságának kezdete. A pap az utolsó vacsora eseményeit idézi. Jézus szavait és tettét ismétli: átváltoztatja a kenyeret és a bort az ő testévé és vérévé. Majd felmutatja a kenyér és bor színében jelenlevő, feláldozott és megdicsőült Krisztust. Ez az ő szentségi jelenléte, amellyel jelenvalóvá teszi keresztáldozatát.
    Jézus köztünk van. Vele együtt ajánljuk fel Öt magát, a mi áldozatunkat is a mennyei Atyának." Vele együtt" mondjuk el kéréseinket; „általa, vele és benne" dicsőítjük Atyánkat és a Szentlelket.
    Az áldozatban való részvételünk a szentáldozással lesz teljessé. A szentmise ugyanis áldozati vendégség is. Mindnyájan hivatalosak vagyunk. Csak a halálos bűnben levők nem részesedhetnek benne, mert bennük nem él Isten szeretete.
Előkészítő imánk, mintegy asztali áldásunk a Miatyánk. A kenyértörés a csodálatos kenyérszaporításra is utal. Jézus most is mindnyájunkat táplálni akar testének kenyerével, hogy örök életünk legyen.
    Az átváltoztatott kenyér és bor egyesítése a kehelyben, Jézus feltámadását idézi. Megdicsőült teste és vére többé már szét nem választható.
    Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a mi bűneinket is. Boldogok vagyunk, mert meghívott az örök életre. Tudjuk, hogy nem vagyunk rá méltók, de éppen ezért megyünk hozzá, hogy meggyógyítson és megerősítsen bennünket.
    A szentáldozásban Jézussal egyesülünk. Kegyelmével mindig bennünk lakik és bármikor szólhatunk hozzá, de ilyenkor szentségében egészen különleges módon is velünk van.
    A szentáldozás teljesebb átélésére ad lehetőséget az áldozást követő csend. Sok megbeszélnivalónk van Jézussal. Sok mindent kaptunk, amit meg kell neki köszönnünk. Megígérjük, hogy megvalósítjuk tanítását. Kérjük, erősítsen meg szeretetében, hogy valóban testvérei legyünk egymásnak. Magunkat és szeretteinket gondoskodó szeretetére bízzuk.
    A szentmise befejezésekor a pap áldásával küldetést kapunk: Jézust vigyük az emberek közé.

Miért veszünk részt a szentmisén?
    Azért veszünk részt a szentmisén, hogy Jézussal találkozzunk, a szentáldozásban vele egyesüljünk. Így vállalunk Vele és egymással közösséget. Részesedünk áldozatában, melyet a világ életéért hozott. Krisztus a táplálékunk, megerősít az iránta való szeretetben. Ő mondta: Ha nem eszitek az emberfia testét, és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet tibennetek." (Jn 6,53.)

Milyen gyakran áldozunk?
    Áldozni mindenki mehet, aki szereti Jézust, (meg akar erősödni az Ő követésében), és felkészült a szentáldozásra. (Tiszta lélekkel és figyelmesen vesz részt a szentmisén.) Szentáldozás előtt egy órás szentségi böjtöt tartunk. (Orvosságon és tiszta vízen kívül semmit sem veszünk magunkhoz.)

Mi a két szín alatti áldozás?
    Jézus szentségi jelenléte a kenyér és bor „színéhez" (tapasztalati valóságához, alakjához) van kötve. Valamikor mindnyájan két szín alatt áldoztak, akik a szentmisén részt vettek. A római latin rítusban gyakorlati okok miatt alakult ki az a szokás, hogy a hívek - az ünnepélyes alkalmakat kivéve - csak egy szín alatt áldoznak. Azonban Így is a teljes Krisztust vesszük magunkhoz. Öt a két szín nem osztja meg. (Ugyancsak hagyományos szokás, hogy a római latin rítusban a szentmiséhez kovásztalan kenyeret - ostyát - használunk, míg a keletiek kovászos kenyeret használnak.) A keleti liturgiában most is két szín alatt áldozik mindenki.

Összefoglalás
A szentmisén úgy veszünk részt, hogy figyelmesen meghallgatjuk Jézus tanítását, közösen imádkozunk és énekelünk, Jézussal együtt felajánljuk magunkat a mennyei Atyának, és vele egyesülünk a szentáldozásban.
Az áldozatban Jézus által találkozunk mennyei Atyánkkal és testvéreinkkel.
A szentmise két fő része: a tanító rész és az áldozati rész.

Áldozás előtti imádság a görög katolikus liturgiából:
    „Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között első én vagyok. A te titkos vacsorádnak részesévé fogadj ma engem, Isten Fia; mert nem mondom ki ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok neked, mint Júdás, hanem mint ama gonosztevő megvallak téged:
    Emlékezzél meg rólam , Uram, midőn eljössz a te országodban.
    Emlékezzél meg rólam, Uralkodó, midőn eljössz a te országodban.
    Emlékezzél meg rólam, Szent, midőn eljössz a te országodban.
    Ne váljék, Uram, ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesülés, hanem lelkem és testem meggyógyulására.
    Hiszem, Uram, és vallom, hogy ez, amiben most részesülök, valóban a te valóságos és legtisztább tested, s a te valóságos elevenítő véred. Kérlek, add, hogy ezeket méltóan vegyem magamhoz bűneim bocsánatára s az örök életre. Ámen."

Forrás: Internet